Kommunális hulladékgyűjtés Az STKH Sopron és Térsége Nonprofit Kft. a nyugat-dunántúli régióban, összesen 215 településen látja el kijelölt közszolgáltatóként a hulladék közszolgáltatási feladatokat. A közszolgáltató feladata a kommunális hulladékgyűjtésre rendszeresített járatok törvényben foglaltak szerinti szervezése, a hulladék gyűjtése, kezelése és ártalmatlanítása. Kukaedény, hulladék kihelyezésének szabályai: Minden vegyes hulladék gyűjtésére használt kukaedénynek rendelkeznie kell, a jogosultságot igazoló edényazonosító matricával. A kukaedényeket az ingatlanok elé, jól látható helyre, közterületre, reggel 5 óráig kérjük kihelyezni. Az ez után történő kihelyezésből eredő ürítés elmaradás nem a Közszolgáltató felelőssége. A kukaedényeket oly módon kell kihelyezni, hogy az a gyalogos és gépjárműforgalmat nem akadályozhatja, és semmiképpen sem veszélyeztetheti! A közterületre kihelyezett kukaedénynek hulladékgyűjtő célgéppel könnyen megközelíthetőnek kell lennie. Az ingatlanhasználó havazást követő időszakban, a kihelyezett gyűjtőedény és az úttest között legalább 1m széles átjárót köteles létesíteni, hogy a gyűjtőedény kezelése a hó miatt akadályba ne ütközzék. Túltömött, vagy belefagyott hulladékot a kollégáink nem képesek és nem is kötelesek üríteni. Közegészségügyi okok miatt munkatársaink nem nyúlhatnak a kukákba, az edények sérülésveszélye nélkül az ürítés nem megvalósítható. Ilyen esetekben az ingatlanhasználónak kell fellazítania a hulladékot és újra elérhetővé, üríthetővé tennie az edényt. Hulladékgyűjtő célgéppel nem megközelíthető ingatlanok esetén hulladék csak a Közszolgáltató és az Önkormányzat által közösen kijelölt helyekre, módon és időpontig kerülhet kihelyezésre. Az ürítési rend egész évben változatlan, akkor is, ha az ürítési nap ünnep- vagy munkaszüneti napra esik. Ünnep- és munkaszüneti napokon, valamint nagy meleg esetén kollégáink a gyűjtést a megszokottnál korábban kezdhetik, ilyenkor az edényeket kérjük előző este kihelyezni a közterületre. A Közszolgáltatónak fel nem róható okból elmaradt ürítés (szabálytalanul parkoló gépjárművek, útlezárások, havas, jeges útszakasz stb.) az akadály elhárulása után, a következő ürítési napon kerül pótlásra. A kukaedényben tömörítés nélkül lehet elhelyezni a kommunális hulladékot úgy, hogy a fedél lehajtható legyen. Ha a kukaedény túlrakott, azaz a fedelet nem lehet lecsukni, akkor az ürítést végző kollégáink a perem feletti hulladékot leveszik és az ürítését követően visszarakják azt az edénybe. A többlet kommunális hulladék elhelyezésére STKH emblémával ellátott zsákok vásárolhatók. A zsák árának megfizetése a hulladékkezelés költségeit fedezi. A kukák mellé kihelyezett jelölt zsákokat külön bejelentés nélkül, ürítési napokon az ingatlanok elől szállítjuk el. Más zsákban kihelyezett hulladékot nem szállítunk el. A kukába az edény fizikai állapotát rongáló hulladékot (pl. műanyag kuka esetén forró hamut, esetleg beszoruló nagydarabos tárgyat), illetve kollégáink testi épségét veszélyeztető (pl. maró, fröccsenő anyagot) semmiképpen ne helyezzenek el. Lakossági hamuval, salakkal kapcsolatos tájékoztatás: Természetes személyek fűtéséből és tüzeléséből származó hamu és salak elszállítását cégünk akkor tudja vállalni, amennyiben az kis mennyiségben, kihűlt állapotban és bezsákolva kerül a kommunális gyűjtőedényben elhelyezésre, melynek egységes szabályait a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zártkörűen Működő Részvénytársaság honlapján elhelyezett központi kommunikáció tartalmazza. A kukaedénynek a háztartási hulladék gyűjtésére alkalmasnak kell lennie, meg kell felelnie az alábbi szabványok valamelyikének: MSZ EN 840-1:2013 vagy MSZ EN 840-1:2020. Gépjárműveink úgynevezett fésűs ürítő szerkezettel vannak felszerelve, a nem szabványos hulladékgyűjtő edény, gépi ürítésre alkalmatlan. A nem szabványos edények ürítése munka- és balesetvédelmi okokból nem biztonságos. Csak abban az esetben vállal felelősséget és kártalanítja az ügyfelet a közszolgáltató, ha szabványos és 2 évesnél nem öregebb a kukaedény, vagy garanciaidőn belül történt a sérülés. Amennyiben az edény szabványos, de 2 évnél öregebb, vagy a vállalt garanciaidő lejárt, akkor az edényben keletkező sérülésekért nem vállalunk felelősséget, kárt nem térítünk. Az ürítési nap előrelátható változásáról a Közszolgáltató tájékoztatja a lakosságot, a helyben szokásos módon (pl.: a társaság honlapja, helyi újság, stb.) A változásról az Önkormányzatot értesíti. A kommunális hulladék ürítési rendjéről itt tájékozódhat: Hulladéknaptárak 2024 Győr-Moson-Sopron Vármegye Hulladéknaptárak 2024 Vas Vármegye Sopron, Kapuvár Város ürítési rendjeiről telefonos ügyfélszolgálatunkon (06-99/505-380) kérhet részletes tájékoztatást. SZABVÁNYOS EDÉNYZET Az alkalmazott kukaedénynek meg kell felelnie az alábbi szabványok valamelyikének: MSZ EN 840-1:2013., vagy MSZ EN 840-1:2020. Az egységes szabványrendszer bevezetése ellenére sajnos az tapasztalható, hogy kereskedelmi forgalomban jelenleg is kaphatóak a szabványnak nem megfelelő, olcsóbb, de gyenge minőségű edények. Gépjárműveink úgynevezett fésűs ürítő szerkezettel vannak felszerelve, a nem szabványos hulladékgyűjtő edény, gépi ürítésre alkalmatlan. A nem szabványos edények ürítése munka- és balesetvédelmi okokból nem biztonságos. Kérjük, hogy szabványos edényt vásároljon, a vásárlásnál szíveskedjen az alábbi szempontokat figyelembe venni! Szabványos gyűjtőedény jellemzői: A szabvány száma az edényen minden esetben fel van tüntetve! Fésűs ürítő szerkezettel üríthető (peremmel ellátott) Rugalmas, az időjárásnak ellenálló anyagból készült Csendes, tömörgumi kerekekkel van ellátva Fedele legalább két pontban rögzített Nem szabványos gyűjtőedény (ne vásárolja!): Jellemzően kör keresztmetszetű, kerék nélküli edény Felfogatási pontjai nem illeszkednek a fésűs ürítő szerkezethez Fedele csak egy ponton rögzített Gyenge minőségű műanyagból, esetleg fémből készült Felhívjuk a Sárváron és környékén, illetve Celldömölkön és környékén élő ügyfeleink figyelmét, hogy Sárváron minden csütörtökön 9:00 és 14:00 között, Celldömölkön minden páros szerdán 9:00 és 14:00 között van lehetőség kukaedény vásárlására. Közszolgáltatási díjak Aktuális közszolgáltatási díjak 2017. január 1-től 2022.01.01. és 2022.10.15. között érvényes átvételi, edénybérleti és edény eladási árak 2019-2020-2021-es átvételi, edénybérleti és edény eladási árak 2017-2018-as átvételi, edénybérleti és edény eladási árak 2016-os átvételi, edénybérleti és edény eladási árak Hulladékgyűjtő edény bérleti díjak Edényméret Bérleti díj (bruttó) 60 literes edény 500 Ft / hó 80 literes edény 500 Ft / hó 120 literes edény 500 Ft / hó 240 literes edény 1000 Ft / hó 1100 liter konténer 5300 Ft / hó konténer bérlet 15.000 Ft/hó Hulladékgyűjtő edény eladási árak Edényméret Eladási ár (bruttó) 60 literes edény új 21.000 Ft 60 literes edény használt 11.000 Ft 80 literes edény új 21.000 Ft 80 literes edény használt 11.000 Ft 120 literes edény új 21.000 Ft 120 literes edény használt 11.000 Ft 240 literes edény új 25.000 Ft 240 literes edény használt 15.000 Ft 1100 literes edény használt 100.000 Ft 1100 literes edény új 182.000 Ft 1100 literes edény pótkulcs 1000 Ft Használt edényre 1 év, új edényre 2 év garanciát adunk. Hulladékgyűjtő edények kiszállítási díja távolság (km) TELEPÜLÉS bruttó díj (Ft) 0-5 km Sopron, Harka 3 500 5-10 km Balf, Brennbergbánya, Fertőrákos, Görbehalom, Jánostelep, Kópháza, Sopronkőhida, Tómalom, Ágfalva 4 000 10-20 km Fertőszentmiklós, Fertőhomok, Fertőszéplak, Fertőboz, Hegykő, Hidegség, Nagycenk, Nagylózs, Pinnye, Pereszteg, 4 500 20-30 km Agyagosszergény, Csapod, Ebergőc, Egyházasfalu, Fertőd, Fertőendréd, Petőháza, Röjtökmuzsaj, Sarród, Sopronkövesd, Újkér, Lövő, Nemeskér, Sopronhorpács, Völcsej 4 500 30-50 km Bő, Cirák, Csáfordjánosfa, Csér, Dénesfa, Gyóró, Himod, Hövej, Iván, Kapuvár, Pusztacsalád, Répceszemere, Répcevis, Und, Vitnyéd, Zsira, Csepreg, Gyalóka, Szakony, Tormásliget 4 500 távolság (km) TELEPÜLÉS bruttó díj (Ft) 0-5 km Szombathely, Söpte 3 500 5-10 km Vép, Nemesbőd, Vassurány, Salköveskút, Vasasszonyfa, Gencsapáti, Perenye, Torony, Dozmat, Sé, Táplánszentkereszt, Nárai 4 000 10-50 km Pornóapáti, Horvátlövő, Vaskeresztes, Felsőcsatár, Narda, Bucsu, Bozsok, Kőszegszerdahely, Velem, Cák, Kőszeg, Kőszegdoroszló, Lukácsháza, Gyöngyösfalu, Ólmod, Peresznye, Horvátzsidány, Kiszsidány, Nemescsó, Pusztacsó, Kőszegpaty, Meszlen, Acsád, Vasszilvágy, Vát, Bozzai, Kenéz, Megyehíd, Pecöl 4 500 távolság (km) TELEPÜLÉS bruttó díj (Ft) 0-5 km Sárvár, Celldömölk 3 500 5-10 km Ölbő, Rábapaty, Sitke, Gérce, Sótony, Nyőgér, Ikervár,Csénye, Bögöt 4 000 10-50 km Porpác, Szeleste, Pósfa, Répceszentgyörgy, Gór, Simaság, Nemesládony, Sajtoskál, Tompaládony, Mesterháza, Chernelházadamonya, Hegyfalu, Zsédeny, Nagygeresd, Csánig, Répcelak, Nick, Vámoscsalád, Uraiújfalu, Jákfa, Pápoc, Kenyeri, Csönge, Ostffyasszonyfa, Kemenesmagasi, Szergény, Vönöck, Kemenessömjén, Kemenesmihályfa, Kemenesszentmárton, Tokorcs, Nagysimonyi, Vásárosmiske, Boba, Borgáta, Egyházashetye, Jánosháza, Karakó, Kemeneskápolna, Kemenespálfa, Kissomlyó, Köcsk, Mersevát, Mesteri, Nemeskeresztúr, Nemeskocs 4 500 távolság (km) TELEPÜLÉS bruttó díj (Ft) 0-5 km Egyházasrádóc, Körmend, Rádóckölked, 3 500 5-10 km Harasztifalu, Katafa, Magyarnádalja, Nagykölked, Nemesrempehollós, Vasalja 4 000 10-50 km Alsószölnök, Apátistvánfalva, Balogunyom, Csákánydoroszló, Csempeszkopács, Csörötnek, Daraboshegy, Döbörhegy, Döröske, Egyházashollós, Felsőmarác, Felsőszölnök, Gasztony, Gersekarát, Gyanógeregye, Halogy, Hegyhátsál, Hegyhátszentmárton, Ispánk, Ivánc, Ják, Kemestaródfa, Kétvölgy, Kisrákos, Kisunyom, Kondorfa, Magyarlak, Molnaszecsőd, Nagymizdó, Nádasd, Nemeskolta, Nemesmedves, Orfalu, Őrimagyarósd, Pinkamindszent, Püspökmolnári, Rábagyarmat, Rábahídvég, Rábatöttös, Rátót, Rönök, Sorkifalud, Sorkikápolna, Sorokpolány, Szakonyfalu, Szarvaskend, Szentgotthárd, Szentpéterfa, Szőce, Tanakajd, Vasszentmihály, Viszák 4 500 Kukatörés: A legnagyobb odafigyelés mellett is előfordulhat, hogy ürítéskor a kuka pereme eltörik, fala végigreped. Ennek oka lehet a kuka anyagfáradása, túlterhelése is. A törést az ügyfélszolgálati irodánkban kell bejelenteni. Felhívjuk figyelmüket, hogy csak abban az esetben vállal felelősséget és kártalanítja az ügyfelet a közszolgáltató, ha szabványos és 2 évesnél nem öregebb a kukaedény, vagy garanciaidőn belül történt a sérülés.