Kezdőlap » Szemetes tanulságok » Így készíthet gyorsan jó minőségű komposztot kertjében

Így készíthet gyorsan jó minőségű komposztot kertjében


A komposzt gazdaságos és környezetbarát tápanyag a talaj számára, ráadásul annak minőségét is javítja. Szerves háztartási hulladékból és kerti zöldhulladékból lényegében ingyen előállítható, az imént említett hulladékfajták pedig ahelyett, hogy a kukában végeznék, értékes alapanyagként visszakerülnek a körforgásba. Pár apróságra azonban megéri odafigyelni, hogy minél gyorsabban kapjon minél jobb minőségű házi komposztot.

A komposztálóedény kiválasztásakor (vagy éppen barkácsolásakor) két dologra kell nagyon odafigyelni. Az egyik az oldalfalak megfelelő szellőzése, a folyamat ugyanis értelemszerűen csak oxigén jelenlétében megy végbe. Fontos továbbá, hogy a levegő mellett a hasznos rovarok és földigiliszták is átjárhassák a komposztot, ez ugyanis szintén felgyorsítja a bomlást. Utóbbi miatt mindenképpen alulról nyitott ládát érdemes választani, vagy készíteni.

A következő lépés egy olyan árnyékos hely kijelölése a kertben, ahol többnyire csak szórt fény éri az edényt, a nagy hőségben a komposzt ugyanis könnyedén kiszárad. A túlzott nedvesség sem tesz jót neki, néhány nagyobb eső például könnyedén kimoshatja a tápanyagot a komposztból. A mélyedéseket és kisebb gödröket is célszerű kikerülni, ezekben szintén könnyedén felgyűlhet a csapadék, amely alulról áztathatja a komposztálót.

Ha megvan a tökéletes helyszín, kezdődhet is a komposztálás! Az edény aljára rögtön dobhat is néhány közepes méretű fadarabot, ezzel nagy mértékben elősegítheti a megfelelő szellőzést. A komposztálóba dobált nagyméretű hulladékot (például további faágak) megéri minél kisebb darabokra felaprítani, így nagyobb felületen érintkezhet a levegővel, amely elősegíti a gyorsabb bomlást. Ennek érdekében egyébként ritkán megéri átforgatni a komposztáló tartalmát.

És végezetül a legfontosabb szabály, vagyis a komposztáló nem szemetesláda! A tévhitekkel ellentétben nem komposztálhatók a főtt ételmaradékok, a pékáruk, a tejtermékek, a zsírok, valamint olajok és általánosságban a feldolgozott élelmiszerek. Ezek egy része vonzza a rágcsálókat, amelyek megfertőzhetik a komposztot, több hulladékfajta pedig elállja az oxigént útját és csak rothadást idéz elő. De szintén nincs keresnivalója a komposztban a papírhulladéknak és egyéb háztartási hulladéknak.

A kezelt faanyagok festéket, ragasztót és vegyszereket tartalmazhatnak, a biológiailag lebomló termékek csak ipari körülmények közt komposztálhatók. A teafilter, a textilhulladék, a kevert csomagolások pedig műanyagot tartalmazhatnak, így ezeket is tilos a komposztálóba dobni.

A háztartási szerves hulladékfajták közül nyugodtan mehet a komposzt közé azonban a gyümölcs- és zöldség maradék, a tojáshéj, a kávézacc és az elszáradt virágos és egyéb cserepes növények földje, valamint természetesen magunk a virágok és növények. A kerti zöldhulladék közül a kerti növények ágai, az elhervadt virágok és levágott növényi szárak, a lenyírt fű, a falevelek, a használt virágföld és a kezeletlen faanyagok is csak jót tesznek a komposzttal.

He megfogadja a fenti, egyébként könnyedén betartható tanácsokat, akár 3-6 hónappal gyorsabban elkészül a jó minőségű komposzt.


Megszakítás